Opel Astra f 1.4 16v ( X14XE) ECOTEC 66KW 90LE

Opel ami sose kopp el

2012 májusban motor projekt volt. De ezt már láthattátok. Mivel nagy volt az öröm, hogy minden okés. Saját hibámból adódóan figyelmet len voltam és ez lett az eredménye. Ezért megosztom veletek, mert még bár nem tudom mibe fog ez nekem fájni, sokáig nem lehet így használni a gép sárkányt. Lényeg a lényeg, hogy a tárcsánál lévő központi csavart nem húztam meg, úgy ahogy kellett volna. Ennek következetessége képen meglazult a tárcsa, mögötte a kis fogaskerék (képen látni) és szépen kezdi a főtengely ékes részét szét enni. Mondanom sem kell ez mivel jár hosszú távon, s mivel nehogy jól érezzem magam a vezérmű szíj elkezdet kifele jönni, ezáltal mindig bele ér a burkolatba, és a szíj oldalát szedi szét. Tehát magyarán ezeket kell majd be szereznem, x14xe főtengely, fogaskerék, új vezérmű szíj megint :-(  Az biztos, ha mindezek meg lesznek, istenemre esküszöm, úgy meg húzom a csavart, hogy az még véletlenül se tudjon majd újabb gondot okozni. Majd készítek képet a vezérmű szíjról, hogyan is nézz ki azóta. Szerencsére még bírja, de nem akarom el kiabálni.

ekszijtarcsa.jpgfogasker.jpg

 

A 2 kép nem az enyém, a dátum miatt írtam de így nézz ki az enyém is.

vez_szij_beteg1.jpgvez_szij_beteg2.jpgvez_szij_beteg3.jpg

Ezek a képek 2013.02.12-én készültek kb 12.00 és 13.00 óra között. Ez a jellenlegi állás a tavalyi év Májusától.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 35
Tegnapi: 33
Heti: 141
Havi: 1 004
Össz.: 374 214

Látogatottság növelés
Oldal: 2012 saját hibám
Opel Astra f 1.4 16v ( X14XE) ECOTEC 66KW 90LE - © 2008 - 2024 - opel-astra-f.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »